Kezdőlap » HKO alapelvek » Arcdiagnosztika
arcdiagnosztika_ráncok

Arcdiagnosztika

Bár a szervezet belső szerveinek az arcon való tükröződésével a Sárga Császár belgyógyászati alapkönyvei is foglalkoztak, csak a XX. század vége felé került az arc – mint mélyebb összefüggések rendszere – az érdeklődés előterébe. Ez elsősorban a kozmetikai iparnak és a kozmetikusoknak köszönhető.

A biológiai fogorvoslás területébe mint kiegészítő diagnosztikus eszköz tartozik. Elsősorban az arcon megjelenő pattanások, aknés folyamatok irányították rá a figyelmet, mert ezek – nagyon gyakran – a szervezetben lévő fogászati gócok, krónikus gyulladások vagy a nehézfémterhelés, amalgámmérgezés korai jelei, és sokszor a kozmetikus hívja fel a beteg figyelmét az esetleges szervi, emésztőrendszeri folyamatokra, a toxikózis (belső mérgeződés) lehetséges okaira.

A kozmetikusok tudják, hogy az arc különböző területei nem egységesek. A bőr, a kötőszövet, az izomszövet, a zsírállomány tekintetében más és más kezelést igényelnek, illetve az egyes területek könnyen, mások nehezen kezelhetők. Az arcdiagnosztikában az adott terület színelváltozásán kívül fontos annak rugalmassága, feszessége, mozgathatósága, vérrel való ellátottsága, nedvességtartalma, hámosodása, hámvesztése, berepedezettsége, zsírtartalma. A fogászati lámpa fényénél különösen kiemelkednek az arc részeinek jellegzetességei. Ezekből az egyes szervi gyengeségek sokszor valószínűsíthetőek és az általános diagnózis részét képezhetik.

Arcszín

Az alapvető arcszín sok tényező függvénye; az öröklődés, a fajta sajátosságai, a hőmérséklet, az étkezés, a dohányzás ugyanúgy befolyásolja, mint az italfogyasztás vagy a kozmetikumok használata. Tehát az arc alapszínének meghatározását mindig viszonylagosan, ezeket figyelembe véve kell végezni.

  • Fehér arcszín – jin túlsúly, jin típusú fájdalom vagy janghiány.
  • Sápadt, puffadt arc – energiahiány.
  • Sápadt, száraz, fénytelen arc – általános vérhiány, vérszegénység vagy krónikus vesefolyamatok.
  • Sárga arc – lép (hasnyálmirigy)- gyomor funkciózavar, rendszertelen táplálkozás, krónikus hasmenés.
  • Sárga arc és a szem kötőhártyája is sárga – nedvességpangás a szervezetben, különösen a máj-epe területén.
  • Vörös arcszín – jinhiány vagy jangtúlsúly, mindkettő következménye a külső vagy belső eredetű „hőség” megjelenése az arcon, a jinhiányos vörös szín utalhat nemcsak általában jinhiányra, hanem a vese vagy a szív jinhiányára is.
  • Szederjes arc – vérpangás jele, de lehet energiapangás is, ha „zöldes”, akkor a máj jangenergiája pang.
  • Szürkés, feketés arc – lehet vérpangás jele, de utalhat a vese vagy a máj energiahiányára is.

Az arc szervdiagnosztikájának általános szempontjai

arcdiagnosztikaAz egyes szervek vetületi színei:

  • Máj-epe: zöld.
  • Lép (hasnyálmirigy)-gyomor: sárga.
  • Szív-vékonybél: vörös.
  • Tüdő-vastagbél: fehér.
  • Hólyag-vese: fekete.

Ezek a színek a vetületi területen normálisan is megjelennek, de egyéb helyeken való megjelenésük kórjelző lehet. A fejtető a vese-hólyag működési kör hatása alatt áll (hajhullás, hajbetegségek). A halántéktáj az emésztésszabályozás területe, jobb oldalon inkább a máj, bal oldalon inkább a lép képviselteti magát, a halántéktáji fejfájások a máj-epe működési kör energiazavarára utalnak, gyakran kapcsolódva a tarkótáj fájdalmasságával is. A homlok területén a vastagbél, a vékonybél, a központi idegrendszer, a szív vetülete jelenik meg, és homloktáji fejfájásnál a vesehólyag energiaállapotában beállott változás is szerepelhet. Az arc külső alsó része a tüdők, az arc belső része, az orr felé eső területe a máj tükröződése. Az ajkak körüli terület, az alsó része és az áll a belső és külső nemi szervek állapotát tükrözik.

Az arc arányai

Ha az arckoponya három részének – a homlok / tudat, az arc (a szemöldök vonala és az orr alapja közé eső terület) / szív, érzelem és az áll / akarat – területe egyformán kicsi vagy nagy, kiegyensúlyozott arcot látunk. A kiegyensúlyozott arc nem is olyan gyakori, általában az egyik arcterület dominanciáját látjuk, az arckarakterológia szerint:

  • magas homlok – jinarc, az akaraterő felett az intellektus dominál, hajlamos a zárkózottságra, a kritikus szemléletre,
  • domináló arc, középső terület – emocionális, együttérző, szentimentális, hajlamos a hullámzó lelkiállapotokra,
  • nagy áll – jangarc, gyakorlatias, cél- és munkaorientált, hajlamos a radikális megoldásokra.

Legtöbbünk arca azonban nem ennyire szélsőséges, az arc egyéb vonásai, ráncai finomítják a képet és a jin-jang egyensúlyt.

Ráncok az arcon

A keleti diagnosztika szerint a homlokráncok és az idegrendszer szoros kapcsolatban állnak egymással. Alapesetben három egyenes és megszakítatlan ránc fut végig a homlokon. Megfelelnek az emberi létezés három szintjének. A vízszintesen futó homlokráncok közül a felső a jin jellegű, és a spirituális természetünket mutatja, a legalsó jang jellegű, és a földhöz való viszonyunkat tükrözi. A középső vonal az egyéniséget jelzi. A három mély és tisztán kivehető vonal jó egészséget és alapvetően megbízható tisztánlátást jelez. A törésvonalak, a megszakítások problémákat, konfliktusokat jelentenek az adott alkati, lelki és egészségi szinten. A hullámos homlokráncok az egészségi állapotban időről időre megjelenő betegségeket, felgyógyulásokat és az életviteli bizonytalanságokat is tükrözhetik. Valamelyik vonal hiánya vagy csak egy vonal megléte általában az egó, az énkép, az önérvényesítés túlsúlyát mutatja.

A szemöldökök közötti, az orr feletti függőleges vonalak a máj állapotát mutatják. A máj kiegyensúlyozott működése a keleti diagnosztikában az emocionális stabilitás feltétele is. A legtöbb embernek két függőleges, párhuzamos, nem túl mély vonal van ezen a helyen. Ha a barázdák mélyek, jelezheti a máj csökkent működését, a vér és az epe pangását és a rohamszerű ingerlékenységet is. Minél mélyebbek a vonalak, annál inkább a túlzott jangot jelentik elsősorban a máj területén. A hármas vonal, illetve az erős egyes vonal hasonlóan a májproblémákra utal. Az egy mély vonalat „lebegő tűnek” is nevezik, a kritikus májfunkciós állapot jellemzésére, ilyenkor a máj azonnali méregtelenítése már elkerülhetetlen, megjelenhet lelki krízishelyzetek után is.

Orr

Az orr területe rendszer a rendszerben, az arc „belső” mikroszisztémája, ahol a holografikusan vetített szervvetületek felülről lefelé megfelelnek az emberi test ugyanilyen irányú szervsorrendjének: fej, nyak, mellkas, has, alhas. Illetve szervek szerint: torok, tüdő, szív, máj, lép, gyomor (vékonybél, vastagbél), nemi szervek a sorrend. Ugyanakkor a keleti diagnosztikában az orr egyes területeit kiemelten kezelik. Az orrnyereg a gerinc megfelelője, elhajlása, görbülete gerincferdülésre, ún. scoliosisra utal. Az orr valamelyik irányba elhajlását, deformitását láthatjuk egyes fogsorzáródási rendellenességeknél, ezekről részletesen az ún. cranio-sacralis rendszernél beszélünk. Az orr hegye a szív állapotáról is felvilágosítást ad, az osztott orrhegy arra utalhat, hogy nincs megfelelő koordináció a két szívfél között. Jelezhet szívzörejt, a szív érelmeszesedését, stresszes életmódot, a szív oxigénhiányát. Az orrlyukak állapotából a tüdő működésére következtetnek. A széles, nagy orrlyukak nagy tüdőre és elegendő légzőfelületre utalnak. Az orrlyukak és az arc találkozásának kivörösödése a hörgők váladékkal telítődésére utal, jelentheti a túlzott tejtermék- és cukorfogyasztást is. Ugyanakkor az orrlyukakból a vastagbél állapotára is következtetnek. Ez szokatlan, de nyilvánvaló a tüdő-vastagbél akupunktúrás csatorna pár funkciójából. A vastagbélcsatorna az orr alatt kereszteződik, ha a vastagbél nem megfelelően működik, az váladékképződéshez vezet az orrüregben.

Az orr színváltozásai

  • Vörös szín – hőség jel, gyulladás a légutakban, a tüdőben.
  • Lilásvörös – az alkoholbeteg orra, ilyenkor túlzott hőség jelenik meg az orrban, mely a gyomor és a lép energiájának kóros irányát jelöli.
  • Vörös orr, kitágult vékony erekkel – a vérkeringés zavarára utal, vérpangás, magas vérnyomás vagy a lép (hasnyálmirigy) károsodása következtében, a cukorbetegség korai jele lehet.
  • Kékes-vöröses orr – külső hideghatás.
  • Fehéres, száraz orr – emésztési panaszok és/vagy energiazavarok a szervezet hőháztartásában együtt járhat hideg végtagokkal.

Az orr egyes területeinek kórjelzését csak a többi diagnosztikus jelet figyelembe véve szabad értékelni.

Philtrum

Philtrumnak nevezzük az orr és a száj közötti kis bemélyedést. A philtrum karaktere a magzati élet folyamán alakul ki, tükrözi az itt összekapcsolódó csíralemezek jangenergetikáját. A kivehető, erőteljes jangphiltrum a testalkat erősségét jelzi. Az ambíciót, az összefogottságot, a céltudatosságot, az élet utáni vágyat, a szexuális késztetést. Előfordul, hogy a philtrum széleit határoló vonalak nem párhuzamosak, hanem lefelé széttérnek /\, vagy lefelé összeszűkülnek \/. Az előbbi esetben az általános életenergia fokozatos gyengülését, az utóbbiban az erősödését jelzik az életkor előrehaladtával.

Ajkak

szájdiagnosztikaA száj normál szélessége nem haladja meg a pupilla vonalát. Ha ennél szélesebb, jinjellegre és tágabb bélrendszerre utal. Gyakoriak az emésztési problémák, a krónikus hasmenés vagy székrekedés.

A normál ajkak teltek, tömörek, íveltek és közel egyforma nagyságúak. A duzzadt ajkak jelezhetik a bélmozgás és felszívódás gyengeségét. A tömör, keskeny ajkak a sok állati eredetű fehérje fogyasztását és a bélrendszer salakosodását mutatják.

Az ajkak területén az emésztőrendszer tükröződik, a felső ajkon a gyomor, az alsón a belek állapota. Ha a felső ajakpír összemosódik az orr alatti bőrrel, a gyomor gyenge és kíméletre szorul. A felső ajak alsó része és az alsó ajak legfelső része a vékonybél állapotát jelzi. Ezen a területen a fehér foltok vagy kipirosodások rossz keringést, illetve vérpangást jeleznek. Az alsó ajkak a vastagbél állapotát tükrözik. Ha az alsó ajak duzzadt, krónikus bélproblémákra utalhat. Az alsó ajak petyhüdt kifordulása vagy duzzanata a vastagbélműködés rendellenességét jelzi. Piros, barna pontok fekélyt, aranyeret jelezhetnek. Aranyérnél gyakori az alsó ajak erős duzzanata és barázdáltsága.

Az ajkak színe a vérkeringés állapotának függvénye, fénye, állaga pedig a lép-hasnyálmirigy energiaállapotát tükrözi. A jobb szájzug az epeműködés, a bal a lép-hasnyálmirigy működés kivetülése, így mindkét szájsarok a patkóbél működésére utal. Az ajakfolyamatok, berepedések, herpeszek az emésztőrendszer túlterheléséből következnek. Az arc területén vannak kisebb diagnosztikus területek, melyek egy része akupunktúrás pontoknak is megfelel, például a járomcsont alatti területen a vékonybél, az orrszárnyak melletti területen a vastagbél meridiánpontjai, és vannak nem meridiánokhoz kötött területek, így a vesék pontjai a szájzugtól oldalt és a húgyhólyag pontjai az orr és a felső ajkak között.

Szem

Az íriszdiagnosztikából tudjuk, hogy az íriszen (szivárványhártya) a szervezet teljes lenyomata és időbeli történései megtalálhatók, mikroelváltozások formájában. A makroszkopikus szemkörnyéki diagnosztika nem azonos a mikroszkópos írisz-szivárványhártya diagnózissal. Ez utóbbi esetben a szemen és környékén elsősorban az energiaállapot tükröződéseit vizsgáljuk. Habár a kínai belgyógyászati diagnosztika szerint a máj energiavezetéke a „szembe nyílik”, a jobb szem szivárványhártyája a máj, a bal a lép energiájának felszíni vetülete. Ugyanakkor a szemhéj a lép, a belső szemzug a szív, a kötőhártya a tüdők, a pupilla a vesék energiáját jeleníti meg. A szem oxigénszükséglete 8-10-szer magasabb, mint a szervezet egyéb sejtjeié, szöveteié, így az oxigénhiány azonnal meglátszik a szem kötőhártyáján. A nagy kerek szem inkább jin jellegre utal, tulajdonosa érzékeny, intuitív, művészi hajlamú. A kis szem jang jelleget, erős idegrendszert, kézügyességet és koordinációs készséget mutat.

A normál szemgolyó írisze érinti a felső és az alsó szemhéjat is. Egyes betegségekben, kimerültségeknél, halál előtti állapotokban megjelenik az alsó fehérség is, ezt keleten „három fehérnek” (jin sanpaku) nevezik. A három fehér az idegrendszer súlyos egyensúlyzavarát jelenti, az elme, a test és a szellem már nincs harmóniában. Előfordul túlzásba vitt cukor-, édesség-, alkohol- és gyógyszerfogyasztásnál. A jang sanpaku, amikor a fehér kötőhártya felül jelenik meg, lehet alkati is, ilyenkor erőszakos jellemet takar, gyakori a kábítószerfüggőknél, de a túlzásba vitt hús-, sófogyasztásnál is jelentkezhet.

Diagnosztikus értékűek a szem alatti árnyékok, elszíneződések, az alsó szemhéj állapota. Sötét karikák a szem alatt – a vese jang életenergia kimerülését jelzik, melynek oka lehet vesebetegség, mellékvese-folyamatok, félelmi állapotok, stresszes életmód, túlzásba vitt nemi élet, sok sós étel, hosszan tartó gyógyszeres kezelés, éjszakai munkavégzés, az ébrenléti és alvási fázisok összezavarodása, pl. repülőgépen sokat, nagy távolságokra utazóknál.

  • Vöröses szín – túlhajszoltság, stressz állapotok, szívelégtelenség, menstruációs rendellenesség.
  • Sárgás szín – máj-epe, lép-gyomor működési zavar.
  • Kékes-szürkés szín – tüdőbetegségre és vesefolyamatokra utalhat.

Az egészséges és a beteg ember arca mindenki számára megkülönböztethető. Ez egy szóban fejezhető ki, a harmónia megléte, illetve hiánya. Az arcdiagnózis segítségével ezt a harmóniavesztést tudjuk pontosítani, és talán jobban oda figyelünk a másik embertársunkra.

Forrás: Dr. Csiszár Róbert: Arc-ajak- szemdiagnosztika (www.biodent.hu)

Check Also

tűzvízszél

A három energia : tűz, víz, szél a testben

A világot és a testet ugyanaz az öt elem – éter, levegő, tűz, víz, föld ...

2 hozzászólás

  1. Szabadkai Edit

    nagyon tetszik ez az oldal, sok emberre ráférnek az alapismeretek.

  2. Szabadkai Edit

    tetszik,szükség van az ismeretterjesztésre..

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*