„A legfontosabb az életben, hogy segíteni tudjunk másoknak” – hallani gyakran ezt a mondást, ám vajon mindannyian így gondoljuk? A vészhelyzetekben való segítségnyújtás szociálpszichológiai oldalát sokféleképpen vizsgálhatjuk.
Mindennapi életünk része, hogy néha másokra vagy magunkra támaszkodunk, és ilyenkor fontos meghatározni, hogyan viselkedünk ezekben a helyzetekben. Az emberek különbözőképpen reagálnak, attól függően, hogy egyedül vagy csoportban vannak. Érdekes kérdés, miért van ez így, és mit éreznek azok, akik segítenek. Az EnergyHub vállalat a Legelsősegély Alapítvánnyal történő együttműködése során járt utána ezeknek a kérdéseknek.
Az egyéni és a közösségi reakciók
A viselkedésünk vészhelyzetben jelentősen eltérhet, ha egyedül vagy éppen mások társaságában vagyunk. Bibb Latané és John Darley klasszikus kutatása szerint a „járókelő effektus” révén az emberek kisebb valószínűséggel veszik ki részüket a segítségnyújtásból, ha egy csoport részei. Miért alakul ki ez?
A többiek jelenléte olykor csökkenti az egyén felelősségérzetét, hiszen azt gondolhatják, valaki más majd közbeavatkozik. Ha viszont valaki mégis megteszi az első lépést, az másokat is ösztönöz, hogy csatlakozzanak hozzá. Ez általában azt jelenti, hogy például tömegben, egy komoly észlelhető krízishelyzet alatt nem mindig egyértelmű, ki az, aki átveszi az irányítást.
Mielőtt valaki cselekedne, három dolgot kell átgondolnia: észleli-e a problémát, megérti-e annak súlyát, és érzi-e a személyes felelősséget.
Az ismeretségi szintek hatása
Ebben az összefüggésben az emberek hajlamosabbak előnyben részesíteni a közeli ismerősöket az idegenekkel szemben. Az emberek saját csoportjuk tagjaival – legyen az baráti társaság vagy munkahelyi közösség – nagyobb valószínűséggel segítenek, míg idegenek esetében óvatosabbak. Ez a viselkedés lehet, hogy azon érzésekre vezethető vissza, hogy a közösség tagjaival közös érdekeket osztanak meg, vagy közelebb érzik magukat hozzájuk, mint másokhoz.
Belső motiváció és mentális hatások
Érdekes módon, ha valaki segít egy másik embernek, az nemcsak az érintett félnek kedvez, hanem magának a segítőnek is. Az önkéntes cselekedet mentális pozitívumokkal jár, például növelheti az önértékelést, és az elismerés érzésével társul.
A különbség óriási lehet az azonos hierarchiában lévő személyek között; a férfiak és a magasabb társadalmi státuszban lévő emberek kevésbé szoktak segítséget kérni, ami ugyancsak megnehezítheti annak elfogadását.
Kutatások alapján az ilyen hierarchikus rendszerekre különféle reakciók jellemzők, és a társadalmi helyzet komolyan befolyásolhatja a válságkezelési készséget. Ennek az értékének megértése abban is segít, hogy elmélyítsük az emberek közötti szolidaritást és empátiát, amely hosszabb távon segíti a közös kihívások leküzdését.
Az önzetlen segítségnyújtás olyan érzelmi jutalmazásokkal is jár, mint a megbecsülés vagy a köszönet érzése. Ezek az érzések hozzájárulhatnak a közösség tagjai közötti kapcsolatok erősítéséhez.
