A híres mondást idézve nem arra gondolunk, hogy rengeteg szakkönyvet, gyerekneveléssel kapcsolatos művet kell elolvasni ahhoz, hogy gyermekeink felcseperedjenek, hanem sokkal inkább arra, hogy hány meg hány mesekönyvet olvasunk el addig, mire gyermekünk megtanul olvasni. És még akkor sincs vége, hiszen még az olvasó gyermekek is igénylik esténként a felolvasást.
Persze minden életkorban mást igényelnek a gyerekek, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy a böngészők, amelyek a Mai-Könyv.hu kínálatában is megtalálhatóak, szinte minden korú gyermeket és felnőttet lekötnek. Az utóbbi évek nagy slágere lett ez a különleges könyv, amely először az évszakokat taglalva jelent meg, majd azóta már szinte minden mesének, kedvenc gyerektémának akad böngészős változata.
Bár egy szem betű sincs ezekben a pazar, részletgazdag képeket felvonultató művekben, hosszú órákat lehet velük tölteni, és még a felnőttek számára is számtalan izgalmat tartogatnak. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg inkább, hogy mit tehetünk mi szülőként, hogy olvasót neveljünk fiunkból vagy lányunkból.
Példamutatás, példamutatás, példamutatás!
Ahogy a mondás tartja, nem azzal nevelünk, amit mondunk, hanem azzal, amit teszünk. Ezért aztán nem meglepő, hogy ha minket rendszeresen lát a gyermekünk olvasni, akkor ő maga is sokkal magától értetődőbben vesz majd könyvet a kezébe.
Ugyanez igaz arra is, hogy ha könyvekkel körülvéve nő fel, akkor sokkal természetesebben fog a könyvek után nyúlni, mintha egy darab se lenne belőlük otthon.
Persze nem csupán az olvasással segíthetünk, hanem ha kialakítunk olyan közös programokat, mint a könyvtárba, könyvesboltba vagy könyvvásárra járás. Mindezekkel megalapozhatjuk az olvasáshoz fűződő kapcsolatát, sőt, még a szülő-gyermek kapcsolatra is kiváló hatással lesznek majd a közös, olvasással töltött órák.
Olvassunk mindenfélét!
Fontos kiemelni, hogy nem érdemes túl nagy elvárásokat támasztani a gyermek ízlését illetően. Ez többek között azt is jelenti, hogy figyelembe vesszük, hogy mi érdekli, és olyan jellegű, témájú könyveket adunk a kezébe.
Olvashat nyugodtan képregényt, hallgathat hangoskönyvet, a lényeg, hogy meglegyen a történetmesélésből a napi penzum.
Sőt, könyvet abbahagyni is ér! Ha valami nem nyeri el a kölykök tetszését, akkor tilos erőltetni, mert azzal csak kárt teszünk. Engedje, engedjük el bátran, annyi jó könyv van a világon, vétek volna az időnket olyanra pazarolni, ami nem okoz örömet.
Olvasásmentes időszak? Még a legjobbakkal is megesik!
Aki valódi könyvmoly, az pontosan tudja és saját bőrén is már megtapasztalta, hogy nem lehet mindig sokat olvasni. Akadnak az ember életében olyan periódusok, amikor valamiért jóval kevesebbet olvasunk, mint egyébként.
Ilyenkor sem kell kongatni a vészharangot, érdemes viszont leülni a gyermekkel a Mai-Könyv.hu webáruháza elé, és együtt végigböngészni a kínálatot, hogy segítsünk neki visszatérni a könyvek varázsos világába!